Visszajelzések | Juli Jóga

Visszajelzések:

“Amikor nálad jártam, abban mindig az volt a jó, hogy olyan gyakorlatsort állítottál össze, ami mindenünket átmozgatta, megnyújtotta. Amiket mondasz az elgondolkodtató, emészthető azoknak is akik nem annyira spirik.”

Mózesné Keller Vivien

“A jóga az évek során csak pozitívan hatott rám, segített, hogy nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb legyek, és jót tett a testemnek is. A te óraid számomra azért voltak jók, mert mindig volt kihívás, emiatt nehéz is volt, de mindig jólesett.”

Szifka Angelika

„A jóga testi-lelki felfrissülés nekem, érzem hogy élek, flow-ban vagyok. Az egyetlen olyan “sport” amire nem kell rávegyem magamat. A jóga a tudatos életfelfogást hozta az életembe, önmagam becsülését/szeretetét, másoknak (oktatóként) segítségnyújtást. A te jógádban a profizmust, a keménységet, a hitelességet és a flow-t szeretem a legjobban, illetve hogy mindig tudsz katarzisélményt nyújtani. A személyiséged következetes, nem csinálsz poént a gyakorlatokból, komolyan veszed és veszel minket. Hagyod fejlődni a gyakorlókat… hja és a zeneválasztásod #1. Ezért jártam és fogok járni hozzád.„

Hirsch Zsanett

„A jóga számomra kikapcsolódás a pörgésből, no telefon, csak befelé figyelés. Semmilyen más sport nem tud erre rávenni. Julival hasonló energiaszinten vagyunk. Jó az egyensúly, szuper jó erős az órája, de nem erőltetett, hanem kellemes, stabil. Feszegeti a határokat, de nem pusztulok el benne. Igazából ez szerintem kémia (nálam). Mindig jól felépített es átgondolt az órád. Szeretem az ilyet.„

Csillag Zsuzsanna

„A jóga számomra egy olyan időtöltés, ami igazán magamról szól. Rendszeres gyakorlás során kevésbé stresszes az életem, rendszerezettebbek a napjaim, kevésbé érzem az ülőmunka hátrányait. Gyakran nem tudok lelkileg ellazulni a jóga során. Ez a te óráidon jelentősen könnyebben megy. Sajnos a legtöbb oktató nem figyel a gyakorlatok helyes elvégzésére. Te mindig kijavítasz, így elkerülhető a rossz berögződés.
Személyiséged az első pillanattól kezdve szimpatikus. A gyakorlatsorok összetétele jól megtervezett, szintemnek megfelelő. A magán óra során, a testem fejlődése érdekében házi feladatot is kapok. Maximálisan motivál a tudásod és tapasztalatod.„

Vén Zsófia

„Szeretem az óráidat, mert mindig változatosak, sok új ászanát is tanultam nálad. Figyelsz az egyénre, sokat javítasz, korrigálsz. Az emberséged és szereteted felénk áthatja az óráidat. Számomra a jóga az egészségem megőrzése, jó fizikai állapotom konzerválása. Mivel irodában végzek szellemi munkát, nekem a jóga adja az egyensúlyt es a fejem kiürítését is, amire nagy szükség van. A jóga a stresszoldás nekem, segít egyensúlyban maradni. Mióta jógázom, jobban odafigyelek az egészségemre. Tudatosabban étkezem. Türelmesebb vagyok.”

Bene Zsaklin

„Őszintén szólva, az óráid stílusát nagyon szeretem, a hangodban azt, hogy mindig kicsit más az óra elején és végén, és azt hogy segítesz, javítasz, de nem erőszakosan, ami szerintem tök fontos. Nincs olyan, amit nem szeretnék, mert akkor nem járnék hozzád. Nekem a jóga kikapcsolódást, nyugalmat ad. Önismeretben is segített, tudatosságra nevelt.”

Kovács Kincső

„Annyi mindent kaptam tőled az óráidon, mindenképp szerettem volna hálámat kifejezni! Köszönöm az útravalómat a biztató szavaid, a fejlődésem neked is köszönhető, bár sajnálom, hogy ilyen későn kaptam rá az óráidra!
Imádtam minden alkalmat!”

Steiner Andrea

„Fantasztikus óráid voltak! Lendületes, szépen felépített (még az improvizáltak is!), de a legnagyobb vonzerő a személyiséged! Megkérdőjelezhetetlen a tudásod, de nem öncélú. Az ‘állatos’ órádat sose felejtem el!”

Karakasné Morvay Klára

„Mindig is szkeptikus voltam a jógával szemben, azt gondoltam, számomra nem elég pörgős, dinamikus és fárasztó, nem mozgat meg eléggé, és formál, amit én fontosnak tartok, ha sportról van szó, amit nem csak kedvtelésből, hanem alakformálás, formában maradás céljából űzök. Aztán, amikor elmentem a reggeli órádra, azt éreztem, hogy ez sokkal, de sokkal nehezebb, mint amilyennek gondoltam. És nagyon tetszett, hogy nem csak mondtad, hogy mit hova hogyan tegyünk, hanem elmagyaráztad, hogy mit miért csinálunk. Engem akkor az óráid arra motiváltak, hogy beiktassam a jógát rendszeresen kiegészítésként a crossfit mellé az életembe, amit akkor rendszeresen űztem, mert láttam, milyen fontos lenne egy teljesen más, az izmokat sokkal inkább kímélő sportot beiktatni, ami ellensúlyozza a megterhelő mozgásformát… A Te óraidon éreztem életemben először motivációt, hogy rendszeresen jógázzak.”

Hanzmann Zsófia

„Azt szeretem a jógában, hogy van másfél óra, amikor csak az számít, ami ott és akkor van, nem úgy, mint általában az életben, hogy azzal törődünk mi volt és mi lesz, vagy mi lehetett volna… Ha ezt kicsit el tudom engedni, az nagyon pihentető tud lenni az elmém számára. A te óráidat még azért is kedvelem, mert közben kőkemény gyakorlás is folyik, utána az izmaimban is érzem, hogy csináltam valamit. Irodai munkát végzőknek különösen ajánlom, mert az ő agyuk egész nap pörög, miközben testük punnyad. Veled egyensúlyba kerülhetnek egy fárasztó nap végén.”

Nagy Tibor

„Én mindig szerettem volna jógázni. Az ideális életben, heti 2 jóga ott lenne, 2 Aikido, és 2 fittness mellett. Számomra a jóga bizonyos önkontroll, az ellazulás lehetősége, ami általában nem jön össze, de akkor is jó. A Te óráidban az ott elhangzó életvezetési tanácsaidat, a magas fokú szakmaiságodat, az erődet, a kedvességedet szeretem. Azért járok hozzád, mert egy pozitív energiákat sugárzó, kedves, humoros oktató vagy. Mindent köszönök!”

Győrfalvi Gábor

„Mielőtt elkezdtem jógázni, elég prózai (volt) a hozzáállásom, úgy tekintettem rá, mint valamire, ami jól kiegészítheti a többi sportolásomat, kicsit tudatosabb nyújtásként. Amikor jártam az óráidra, akkor ért a felismerés, hogy a jógában elképesztő tudás jelenik meg arról, hogy a test hogyan működik összefüggő rendszerként (mindez a spirituális vetülettel együtt nyilván, amiben nem vagyok kompetens nyilatkozni). Megnyugtató és magabiztos módon tartottad az órákat, és nagyon tetszett, ahogy egy-egy póznál odafigyeltél az emberekre külön-külön is, és egy egyszerű érintéssel jelezted, hogyan javíthatunk, nyúlhatunk még. Nekem ilyenkor rögtön bevillant, hogy pl. jé, tényleg, tudok én még lejjebb menni.”

Murányi Zsófia

„4 éve lépett az életembe a jóga. Megváltoztatott kívülről és belülről egyaránt! Segített és segít a mai napig megélni és megérezni minden pillanatot! Pozitív szemléletet adott! Megtanította a jóga az ELENGEDÉST! Kivirultam és ezt mások is észrevették. Összpontosítani és tudatossá válni tanított és tanít a mai napig is a jóga. A 40-ik szülinapom napján pedig elkezdődött az igazi változás a YIN képzéssel. Ott találkoztunk MI is. Köszönöm azt a sok segítséget, amit ott kaptam Tőled!!! Sosem felejtem el!!! Az óráidon is mindig azt éreztem, hogy fontos vagyok ( vagyunk) Neked, figyelsz rám,(ránk), miközben a precizitás , pontosság, magabiztosság, tökéletesség is ott van minden mozdulatodban. De a kedvesség és a mosoly sem marad a termen kívül a Te óráidon!!”

Wieszt Erika

„Számomra a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottá váltam és önbizalmat is kaptam a jógától. Mit szerettem az óráidban és miért jártam rájuk?? Mindent!! Nekem fontos, hogy akinek az órájára megyek, hiteles legyen. Te az vagy . A kisugárzásod, a jóga iránti alázatod és széleskörű szakmaiságod volt, ami miatt az óráidat látogattam. Az óráidon nem gondolkodtam azon, vajon meg tudom-e csinálni a pózt, vagy sem, csináltam. Saját magamon elcsodálkoztam, hogy a bakászanát, ami számomra egy űrgyakorlat volt, nálad kérdőjelezés nélkül megcsináltam. Valahogy olyan belülről jövő természetességgel vezetsz minket rá arra, hogy megtudjuk csinálni, hogy tényleg megcsináljuk. Nekem az segített nagyon sokat, amit tőled hallottam, ne erőből görcsösen, hanem puhán végezzem az ászanákat. Külön szerettem, hogy mindig jöttél és javítottad a testtartásokat ami szerintem nagyon fontos. Szuper változatos óráid voltak és nagyon jól felépítettek. Záró gondolatként csak annyit, hogy szeretnék, majd én is ilyen pozitív hatással bíró oktató lenni, mint amilyen te vagy!”

Reich Ildikó

„Nekem a jóga a testem elfogadását es szeretetét jelenti, azt hogy gyakorlással kortól és testalkattól függetlenül majdnem bármit ki lehet hozni magadból es a változás rendkívül látványos ezért motiváló. Már képes vagyok a matracon lelassulni, élvezni, hogy nem dübörgő zenére, hanem egyedül a testemmel összhangban “edzek”. Mert nekem a jóga elsősorban edzés, sport. Egy mozgásforma, ami megfogott.
Katival a magánórákon szeretjük, hogy egyszerre dinamikus, változatos és erősítő a gyakorlás. Mindig felkészülsz és Te is gyakorolsz, folyamatosan továbbképzed magad, új gyakorlatokat hozol. Nekem fontos (más mozgásnál is), hogy az edzőm ügyesebb legyen nálam, és hogy felnézzek rá, és Nálad ez megvolt. Maradj ilyen, amilyen most vagy, szeretjük az óraidat.”

Balogh Borbála

Strong Testimonials form submission spinner.

Kötelező mezők

Add meg a teljes neved